Mint említettem, a latinban 5 darab főnévragozást és 3 melléknévragozás van. Az első részben az I. és a II. főnévragozást, valamint az I. és a II. melléknévragozást mutattam be. Most a III. főnévragozás és a III. melléknévragozás következik. A legtöbb főnév és melléknév ide tartozik.
Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: a szótárból. A szótárban minden főnév után esetében annak szótári alakja - mely az egyes számú alanyesetű alak - után szerepel a szó egyes számú birtokos esetragos alakja. (Kivétel: a csak többes számban használatos főneveknél a szótári alak a többes számú alanyesetű alak, utána pedig a többes számú birtokos esetű alak következik.) Minden olyan főnév a III. főnévragozáshoz tartozik, melyi szótára alakja után -IS végződéses alak következik.
A III. főnávragozás nehézsége, hogy - ellentétben az I. és a II. főnévragozással - a szótári alakból nem tudható meg egyértelműen az egyes számú birtokos esetű alak, mivel maga a szótő is gyakran változáson megy keresztül. Márpedig e megváltozott tőhöz járulnak az esetragok, azaz ezt az alakot meg kell tanulnunk. Praktikus így minden III. ragozáshoz tartozó főnévnél eleve két alakot megtanulni: az szótári alakot, s a szótárban második helyen szereplő alakot.
Az III. főnévragozáshoz mind hímnemű, mind nőnemű, mind semlegesnemű főnevek tartoznak. Igencsak hasznos, ha megjegyzünk pár szabályt. Ezek megjegyzése nagyon sokat fog segíteni a jövőben, legalább az alapszabályokat jegyezzük meg! E szabályok által megtudhatjuk, hogy a III. főnévragozáson belül mely főnevek milyen neműek:
- hímneműek:
- az -OR végű főnevek, kivéve: a nőnemű arbor, valamint a semlegesnemű ador, aequor, cor, marmor szavakat,
- az -Ō végű főnevek, kivéve a -DŌ, -GŌ, -IŌ végűeket,
- az -ŌS végű főnevek, kivéve nőnemű cōs, dōs, valamint a semlegesnemű ōs szavakat,
- az -ER végű főnevek, kivéve a nőnemű linter, valamint a semleges nemű cadāver, iter, tūber, ūber, ver szavakat, az -ER végű növények és fák szintén jellemzően semlegesneműek,
- az -EX végű főnevek, melyek egyes számű birtokos esetű végződése -ICIS,
- az -ES végű főnevek,
- a -NIS végű főnevek,
- a -GUIS végű főnevek,
- nőneműek:
- a -DŌ, -GŌ, -IŌ végűek, kivéve a hímnemű cardō, harpagō, ligō, margō, ōrdō, pāpiliō, pugiō, turbiō, ūniō szavak,
- az -ĀS végű főnevek, kivéve a semlegesnemű vās szó,
- az -ĒS végű főnevek, kivéve a hímnemű ariēs, acinacēs, celēs, lebēs, pariēs, pēs szavak,
- az -IS végű főnevek, kivéve a hímnemű axis, caulis, collis, cucumis, ensis, fascis, follis, fustis, lapis, mēnsis, orbis, piscis, postis, pulmis, vomis szavak, valamint a -NIS és -GUIS végűek,
- az -YS végű főnevek,
- az -ŪS végű főnevek, kivéve a hímnemű mūs, s a semlegesnemű crūs, iūs, pūs, rūs, tūs szavak,
- a mássalhangzó + -S végű szavak, kivéve a hímnemű dēns, fōns, mōns, pōns szavakat,
- az -x végűek, kivéve a hímnemű -EX végűeket, melyek egyes számú birtokos esetű alakja -ICIS, valamint kivéve a szintén hímnemű calix, fornix, grex, phoenix szavakat,
- semlegesneműek:
- az -AR, -UR, -US végű szavak, kivéve a hímnemű vultur, lepus, s a nőnemű pecus szavakat.
- a -C és T végűek,
- az -A, -E, -I, -Y, -L, N, kivéve a semlegesnemű sāl, sōl, pecten szavakat.
A nyelvkönyvek jellemzően itt hosszasan magyarázni szoktak mássalhangzó tövű, igazi i-tövű és kevert i-tövű főnevekről. Tapasztalatom azt mondja: ezek a szabályok feleslegesek. Miért? Mert bizonytalanok és ráadásul ingadozóak, egyszerre több alak is használatban volt több főnév esetében is. Én tehát azt az utat választottam ebben az esetben, hogy megadom a fő végződést, majd zárójelben megadom az előforduló másik végződést is. Szerintem érdemesebb a gyakorlatból megtanulni, hogy egyes szavak esetében a zárójeles végződés használatos, ill. az is használatos. Nekem ez a kedvenc módszerem mindig, amikor több a kivétel, mint a szabály...
A táblázatokban csillaggal jelöltem a szótári alakot, mivel itt nincs értelme konkrét végződést írni, hiszen - mint láttuk - számtalan végződés lehetséges a III. főnévragozás szótári alakjában.
Ami a mellékneveket illeti, itt 3 változat lehetséges:
- melléknevek, melyeknek külön végződése van minden nemben,
- melléknevek, melyeknek kétféle végződése van: egy hímnemre és nőnemre, egy pedig semlegesnemre,
- melléknevek, melyeknek egyféle végződése van mindenben nemben.
Azonban mindez csak a szótári alakokra érvényes (s természetesen egyes szám tárgyesetre is a semlegesneműek esetében, hiszen az mindig egyezik az alanyesettel), más esetben a végződések ugyanazok!
Mivel tehát nincs lényegi különbség a főnevek és a melléknevek között a III. ragozásban, így egyben láthatók a végződések a következő táblázatban:
Megjegyzések:
- négy darab rendhagyó ragozású főnév a III. főnévragozásban: bōs, Iuppiter, sūs, vīs.
Vegyük észre, hogy ragok valójában néhány típusra vezethetők vissza:
- Jegyezzük meg, hogy semlegesnemben mindig egyezik az alanyeset és a tárgyeset, mindkét számban.
- Jegyezzük meg, hogy többes szám részes és határozó esetben mindig azonosak a ragok.
- Észleljük, hogy azonos a végződés egyes szám határozó esetben, a különbség csak az, hogy a főneveknél semlegesnemben és a mellékneveknél gyakoribb az -Ī végződés, míg a hímnemű és nőnemű főneveknél pedig gyakoribb az -E végződés.
- Az előző ponthoz hasonló a helyzet a többes szám birtokos esetet illetően: főneveknél semlegesnemben és a mellékneveknél gyakoribb az -IUM végződés, míg a hímnemű és nőnemű főneveknél pedig gyakoribb az -UM végződés. Ezt és az előző pontot megjegyezve, az esetek 90 %-ában meg is tanultuk a helyes végződést.
Ugye így egyszerűbb?
