A latin írásban vannak nagybetűk és kisbetűk. Használatuk azonban egészen más volt, mint manapság.
A klasszikus korban a feliratokat, ünnepélyes szövegeket, irodalmi műveket kizárólag nagybetűkkel írták. Tehát pl. azt, hogy Római Birodalom úgy írták, hogy IMPERIVM ROMANVM. A kisbetűket kizárólag kézírásban használták, mint a nagybetűk "gyors" változatát. Ugyanezt kézírással tehát imperivm romanvm formában írták. A kettőt sosem keverték.
A középkorban alakult ki az a szokás, hogy a kétféle betűt keverjük. Ekkortól írjuk a mondatkezdő szó és a tulajdonnevek első betűjét nagy betűvel, minden más betűt pedig kicsivel. Ez a szokás mind a mai napig megmaradt, a klasszikus latin szövegeket is így szokás írni.
Úgyszintén nem használtak írásjeleket a klasszikus korban, s a szavak között is csak kézírásban hagytak szünetet. A középkortól alakult ki a szavak között szünet hagyása, s vessző, pont, felkiáltójel, kérdőjel használata. A klasszikus latin szövegeket is így szokás írni manapság.
Íme az ábécé, pirossal jelölve a ma nem használatos betűket:
Magyarázat a betűk ejtéséhez:
- å = kb. röviden ejtett magyar "á"
- ë = kb. röviden ejtett magyar "é"
- w = mint az angol "w", kb. készülődj magyar "u" ejtéséhez, majd mondj "v" hangot
Tehát a klasszikus korban 23 betűt használtak. A mai szokás szerint 24 betűt használunk, az egyetlen különbség a klasszikus korhoz képest, hogy a klasszikus kori V betűt ma U betűként írjuk, amikor magánhangzóként szerepel, azonban sok mai latin szövegben ez nem érvenyesül csupa nagybetűs szövegekben, azaz ilyen esetben szintén nem használatos az U.
